öregszáj

Tegnap este egy meglehetősen partizán "ünnepeljük meg az ifjú párt a háta mögött vidáman" extra sörözős-bandázást rögtönöztünk.
Mindez "özvegyi sorsom" hatására egy szintén majdnem "ifjú párral" karöltve kedves hármasban történt.

Hogy mi is ez az "özvegyi sors"? Az ifjú házas élet egyik csiklandozóan bosszantó próbatétele, amikor kedves Urammal felváltva dolgozunk, és Ő éjszakás műszakban van. Tehát ezért maradt ki a bandázásból.

No, lényeg a lényeg, hogy a blogírás is szóba esett, és a jó sztorik, a munka világa, nameg a pacsiblog.

Ennek örömére, ha-és amennyiben kapok rá emberi időszámításon belül reakciót, akkor ünnepélyesen visszatérek az írogatáshoz. Most, hogy több, mint fél éve dolgozom egy idősek otthonában, számos és számtalan pacsit élek meg.

Nem is tudtam, hogy ilyenek az öregek. Meg annyira egyszerű elégedetlennek lenni. Szomorkodni. Szidni a másikat. Kritizálni. Vitatkozni. Vádolni. És ez mind ragad. Nem  úgy, mint a méz... sokkal agresszívebben.

Ezért és tehát, kicsit magam formálására is szeretnék Nektek elmesélni sok-sok nénit és bácsit. Ezek lehet, hogy csak portrék lesznek, lehet, hogy néha több, néha kevesebb, egy sztori, egy jelenet. No és, az élet iskola, tanuljuk (meg értékelni) :)