2012. augusztus 17., péntek

idő-utazás

Íme az első porté

csak a szavaiból is talán kicsit kirajzolódik az ember

azon a bizonyos ihletett szombaton Ő is volt egy esküvőn a Székesegyházban
a miénkre nem tudott eljönni, mert irtózatos meleg volt, és megvan hozzá a kora, hogy ez elfogadható érv legyen

"tegnap gyönyörű volt az esküvő, és ti is ott voltatok, odaképzeltelek titeket, és ünnepeltelek egy kicsit benneteket. Ott hagytam az asztalon a süteményt neked, majd vedd el. Hoztam egy szelet tortát a lakodalomból, csak leejtettem a dobozt, és ilyen törötten már nem akartam odaadni"

a vasárnapi ebédhez járó süteménye csakugyan az asztalon, szalvétára téve ott várt

egyik ámulatból a másikba :) ezért a pár mondatért érdemes volt megszületni, annyira megmelengetett

2012. augusztus 12., vasárnap

öregszáj

Tegnap este egy meglehetősen partizán "ünnepeljük meg az ifjú párt a háta mögött vidáman" extra sörözős-bandázást rögtönöztünk.
Mindez "özvegyi sorsom" hatására egy szintén majdnem "ifjú párral" karöltve kedves hármasban történt.

Hogy mi is ez az "özvegyi sors"? Az ifjú házas élet egyik csiklandozóan bosszantó próbatétele, amikor kedves Urammal felváltva dolgozunk, és Ő éjszakás műszakban van. Tehát ezért maradt ki a bandázásból.

No, lényeg a lényeg, hogy a blogírás is szóba esett, és a jó sztorik, a munka világa, nameg a pacsiblog.

Ennek örömére, ha-és amennyiben kapok rá emberi időszámításon belül reakciót, akkor ünnepélyesen visszatérek az írogatáshoz. Most, hogy több, mint fél éve dolgozom egy idősek otthonában, számos és számtalan pacsit élek meg.

Nem is tudtam, hogy ilyenek az öregek. Meg annyira egyszerű elégedetlennek lenni. Szomorkodni. Szidni a másikat. Kritizálni. Vitatkozni. Vádolni. És ez mind ragad. Nem  úgy, mint a méz... sokkal agresszívebben.

Ezért és tehát, kicsit magam formálására is szeretnék Nektek elmesélni sok-sok nénit és bácsit. Ezek lehet, hogy csak portrék lesznek, lehet, hogy néha több, néha kevesebb, egy sztori, egy jelenet. No és, az élet iskola, tanuljuk (meg értékelni) :)